nissan ICL Autó

nissan ICL Autó

Új frissítést kapott az idén 16 éves Nissan GT-R

2023-01-13

Bemutatkozott a Nissan GT-R 2024-re frissített változata a Tokiói Autószalonon. A 2024-es modellt az emissziós előírások miatt már nem hozzák el Európába, de a japán piacon továbbra is hasít. A sokat megélt, 16 éves autó már túl van két faceliften, és a mostanival együtt öt frissítésen.

A 2024-es Nissan GT-R két változatát mutatták meg. Egyfelől visszatér a korábban sportos prémium felszereltséget jelentő T-spec, amire most is úgy hivatkoznak, hogy arról a trend és a traction (~tapadás) szavakra asszociáljon az érdeklődő. Ez lényegében azt jelenti, hogy a kellemes külső és belső megjelenés mellé fullos karbon-kerámia fékeket és az utcainál keményebb felfüggesztést kap, a lelket viszont egy zöldes árnyalatú “Mori Green” bőrbelső kényezteti.

A GT-R NISMO pedig hagyományosan a legdurvább, versenypályára szánt változat. A dupla turbós V6-os motort a gyári tuningcég húzta fel 570-ről 600 lóerőre. A szárnyak mellett mechanikus önzáró differenciálművet kap, Recaro üléseket és pályahasználathoz igazított felfüggesztést raknak alá. A kivitelen belül pedig érkezik egy speciális kiadás, amit a szénszálas gépháztetőről lehet felismerni.

forrás:https://totalcar.hu/magazin/hirek/2023/01/13/uj-frissitest-kapott-az-iden-16-eves-nissan-gt-r/

további hírek

2022-12-02 A Nismo fejleszti a Nissan GT-R utódját

A GT-R betűkombináció legalább fél évszázada a Nissan igazán durva sportautóit jelöli. A megnevezés jó ideig a japán gyártó Skyline modelljeinek legsportosabb változatát jelentette, ám a legújabb GT-R már egy önálló entitás.

2022-11-08 Melós platósból lett napfényimádó, guruló tepsi

Egy 1988-as Nissan pick-up talált új életet tipikus floridai agymenés formájában.

2022-09-07 Vadabb külsővel érkezik a teljesen új Nissan X-Trail

Bemutatta a Nissan az új X-Trailt, amely 2023-tól lesz majd kapható, és a Renault-Nissan együttműködés jegyében a CMF-C platformra épült. Az új modell számszerűsítve a negyedik generáció, és a 2013-ban bemutatott harmadikat váltja.

2022-09-01 Őrült konzervdoboz 700 lóerővel

A kanadai autóőrült Tim Schmidt Nissan GT-R-je csúnyán kiégett 2019-ben, de ő a tragédiában is látott lehetőséget, és felhasználta a japán sportkupé megmaradt darabjait egy igazán eszement ötlethez.

2022-07-15 Véget érhet a Nissan Leaf pályafutása

Az Autonews cikke szerint hamarosan befejeződik a világ második legnagyobb példányszámban gyártott villanyautójának gyártása, a Nissan Leaf az évtized közepén búcsúzik – a márka nem erősítette meg az értesüléseket.

2022-03-09 Megérkezett Európába a benzinnel tankolható Nissan villanyautó

Hivatalos is megkezdődik a Nissan Qashqai e-Power európai forgalmazása, ami a márka első itteni hatótávnövelős villanyautója.

2022-02-28 Hibrid hajtásláncot kap a Nissan Juke

A Renault számos típusából ismert öntöltő hibrid egységgel gyarapítja a Juke motorkínálatát a Nissan. Az autó városban a menetidő 80%-át képes emissziómentesen megtenni.

2022-01-10 Helycserés támadás – Nissan Juke 1.0 DIG-T teszt

Teljesen új autót kapunk Nissan Juke néven a megszokott rendhagyó megjelenéssel.

2021-11-30 Villanyautó-offenzívába kezd a Nissan

2030-ig 23 villanyautót – köztük 15 akkumulátoros-elektromos – dob piacra a Nissan, a cél, hogy addigra az értékesítés 50%-a ilyen autó legyen.

2021-10-12 A minőség-ellenőrzést is robotok végzik a Nissan Intelligens Autógyárában

Egy soron készülnek majd a belső égésű motorral szerelt és villanyautók a Nissan Intelligens Autógyárában.

2021-09-27 A Nissan bemutatta az NV200 utódját

A Nissan lerántotta a leplet a vadonatúj Townstar furgonról, a következő generációs kompakt kishaszongépjárműről.

2021-08-19 Itt az új, elérhető árú Nissan sportkupé

A Nissan leleplezte a hetedik generációs Z sportkupét. A Z megmaradt annak, ami mindig is volt, egy hátul hajtó, izgalmas vezetési élményt nyújtó sportkocsinak, amelynek ráadásul rendkívül kedvező ára is van. A Z forgalmazását Európában nem tervezik, Észak-Amerikában viszont jövő tavasszal már a sza...

2021-07-07 A Nissan minden új Leaf vásárlónak e-Bike túrát ad ajándékba

Minden új Leaf vásárlót egy e-bike túrával lep meg a Nissan, a túra során Bükkzsércen alhatnak egyet a résztvevők.

2021-06-07 Eltűnik a Nissan Navara Európából

Meglepő döntést hozott a Nissan: nem hoz Európába több Navara pickupot, miután a helyi gyártást leállítják Barcelonában az év végén.

2021-05-17 Rendhagyó szabadidő-kupén dolgozik a Nissan

A kínai piac számára fejlesztik a Venucia V-Online nevű, szokatlanul sarkos vonalvezetésű szabadidő-kupét.

2021-04-07 428 lóerős batár a Nissan Patrol Nismo

Miközben Európában a Nissan költségcsökkentési okokból kivezeti a sportmodelljeit, máshol egyre szélesebb skálán lehet majd erős Nissant venni. Úgy hírlik, nem csak az új 400Z nem érkezik meg hozzánk, hanem a Nissan GT-R-t is kivezetik majd a piacról. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen átfordulnának ...

2021-03-10 Idő előtt: Nissan X-Trail

Azt már tudjuk, hogy a Nissan Rogue testvérmodellje lesz az X-Trail, most itt vannak az első gyári fotók és információk az új modellről.

2021-02-02 Leleplezték a régi-új Nissan Micrát

Bemutatkozott a V alakú orrot magán viselő, előző generációs Nissan Micra, amelyet Mexikóban dobnak piacra.

2021-01-18 Irodaként is beválik a Nissan kisteherautója

Az otthon dolgozás nem mindenki számára működik, nekik próbál alternatívát nyújtani a Nissan NV350 Office Pod tanulmány.

2020-12-08 Felvilantották a Nissan Qashqai belsejét

A Nissan számára meghatározó az új Qashqai fogadtatása, talán ezért is próbálják a bemutató előtt ilyen szokatlan mértékben felkelteni iránta az érdeklődést. Korábban az álcázott prototípusról mutattak külső képeket, a belső teret viszont már nem is takargatják a legújabb képeken.

2020-11-16 Tisztább lesz a Nissan Micra

A Nissan egy kisebb frissítést végez a Micrán, de olyat, ami az autón magán látható változásokat nem okoz: csak a motorpaletta változik, illetve a felszereltségi szinteket szaporítják tovább.

2020-10-01 Vészhelyzetre tervezett villanyautót a Nissan

A Nissan kifejezetten katasztrófahelyzetekre ajánlaná legújabb tanulmányautóját, amely a Re:Leaf nevet kapta.

2020-09-17 Nem tervezi az új Z európai forgalmazását a Nissan

Mifelénk csak szürkeimporton keresztül lehet majd hozzájutni az új Nissan Z sportkocsihoz, hivatalos forgalmazását nem tervezik.

2020-08-06 1,6 millió km-t ment 2007-ben vásárolt pickupjával, a Nissan most adott neki egy újat a régiért cserébe

Egymillió mérföldet, azaz 1 609 000 km-t tett meg 2007-ben vásárolt Nissan Frontier-ével Brian Murphy, a gyár most egy új pickupot adott neki a régiért cserébe.

2020-07-16 A Nissan Ariya emlékszik is rád

Egy csomó információ nem okvetlenül jön át a száraz sajtóanyagból, de még az élő bemutatóból sem, ami szigorúan egyirányú, de az oda-vissza beszélgetés egészen megfoghatóvá tud tenni egy új terméket – még a pandémia-közi, videochates interjúk korszakában is.

2020-06-16 Végre hivatalos: Nissan Rogue, avagy az új X-Trail

Leleplezték az észak-amerikai Nissan Rogue szabadidő-autót, ami Európában forgalmazott X-Trail néhány apró eltéréssel. Utóbbi leleplezésére még várnunk kell egy keveset.

2020-05-29 Most már biztos: lesz új Nissan Z

Bár viszonylag régen nem módosították a Nissan olcsóbbik sportkocsiját, úgy néz ki, ez mégsem jelenti, hogy lemondtak volna róla. Erre utal legalábbis, hogy felbukkan a Nissan jövőbeli modelljeit felvillantó kisfilmben (0:28-tól).

2020-04-17 Új Nissan Z sportautó a láthatáron

Az új típus neve Nissan 400Z lehet és a 240Z stílusjegyeit hordhatja magán.

2020-03-20 Új jelvényeket védetett le a Nissan

Több országban is jogi védelmet kért a Nissan két új jelvényre. Az egyik a Nissan logó egy újabb, egyszerűsített változata.

2020-01-29 Három új Nissan várható másfél éven belül

A Juke leváltása csak a kezdet volt: a következő 18 hónapban cserélik le a kínálat legfontosabb Nissan modelljeit.

2019-12-19 Színesebb lett a Nissan Leaf

Két évvel ezelőtt dobták piacra a Nissan Leaf második generációját, amelynek még várni kell a frissítésére, de azért van néhány említést érdemlő változás.

2019-11-29 Dupla évfordulót ünnepel a Nissan

50 évvel ezelőtt jelent meg az első Z kupé és az első Skyline GT-R – mindkét sportkocsiról egyszerre emlékezik meg a gyár.

2019-10-02 Letisztult miniautót mutat a Nissan

A Nissan is készült a Tokiói Autószalonra, többek közt az IMk nevű tanulmánnyal, amely első ránézésre csak egy újabb japán törpeautónak látszik, kicsit túl sima vonalakkal és túl kis felületű lámpákkal.

2019-09-09 Megjött a Nissan Juke második generációja

Csaknem egy évtizeddel azután, hogy a kompakt crossoverek mezőnyébe berobbant, a Nissan Juke ismét fel akarja forgatni a szegmenst. A Juke második nemzedéke még ütősebb formával, tágasabb belső térrel és korszerű technológiákkal szeretne az európai vásárlók kedvencévé válni.

2019-08-21 Közel az új Nissan Juke

Amikor 2010-ben megjelent az első Nissan Juke, nagyon megosztotta a közönséget. Volt aki szerette, volt aki rosszul volt tőle, szinte nem is volt középút. Úgy tűnik, előbbiek voltak többen, mert a mai napig sokat adnak el belőle, viszont most már vastagon megérdemli a modellfrissítést. Nincs több rá...

2019-07-10 A Nissan Bejelentette: Új Alapokra Helyezi Üzleti Működését Közép És Kelet Európában

Nissan a mai napon bejelentette, hogy szerződést kötött a Grand Automotive Kft-vel, aki mint magán importőr fogja ellátni az újautó, alkatrész és szolgáltatás értékesítési feladatokat Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában.

2019-06-04 Megújul a Nissan Navara

A Navaráról ugyan többet hallottunk mostanában más típusok, a Renault Alaskan és a Mercedes X osztály műszaki alapjaként, mint saját jogán, de most a japánok pickupja is megkapja a félidős frissítést, amely a piacon tarthatja még néhány évet.

2019-05-06 Egyszerűsíti sportkocsi-választékát a Nissan

Elég bizonytalan a Nissan Z sportkocsik jövője, de egyelőre csak a vászontetős változat megszűnése biztos. Az indok egészen egyszerű: a változat iránt folyamatosan csökkent a kereslet, és mostanra olyan szintre esett, hogy az eladásból származó bevétel valószínűleg a gyártási költségeket sem fedezi.

2019-04-29 Még ütősebb lett a Nissan GT-R Nismo

A Nissan, mióta bemutatta a GT-R sportautót, minden évben fejleszt rajta egy kicsit. A Nismo csúcsmodell is tovább tökéletesedett a 2020-as modellévre. Harciasabb kinézetű lett és lefogyott, emellett még stabilabban fekszi az utat és jobban fékez.

2019-03-05 A Nissan a 2019-es Genfi Autószalonon mutatja be az IMQ tanulmányautót

A Nissan ma lerántotta a leplet a vadonatúj IMQ tanulmányautóról, egy korszerű technológiájú és formatervezésű koncepcióautóról, amely kijelöli a crossoverek következő nemzedékének irányát.

2019-02-19 Lakókocsiban használnák újra a Nissan Leaf akkumulátorát

A Nissan X Opus nevű szerkezet egy szériagyártású sátor-lakókocsi speciális változata, amelyhez a Nissan szállította az elektromos egységet. A vízhatlan, hordozható elektromos táp különlegessége, hogy a használt Nissan Leaf akkumulátorokból származó, jobb állapotú cellákból építik.

2019-01-21 A Nissan két új benzinmotorral és a különleges N-Sport változattal teszi szélesebb körben vonzóvá a Micrát

Eljött az ideje a még izgalmasabb Micrának. A Nissan két új benzinmotort vezetett be a népszerű csapotthátú autójához, illetve bemutatta a Micra N-Sport nevű különleges változatot is.

2018-11-21 El vagyunk kényeztetve BEMUTATÓ: NISSAN QASHQAI 1.3 DIG-T – 2018.

Már nem elégszünk meg a középszerűvel, mindig jobb, erősebb és csendesebb motorokra van szükségünk. Természetesen szennyezzen kevesebbet, ez már törvényi előírás is.

2018-10-19 Az egymilliomodik Juke a Nissan sunderlandi üzemében

Nyolc évvel azután, hogy életre hívta a kompakt crossover szegmenst, legördült az egymilliomodik Juke a Nissan sunderlandi gyárának futószalagjáról. Átlagosan minden 105. másodpercben elkészül egy vadonatúj Juke.

2018-07-20 Rekordot dönt a NISSAN LEAF elektromos autók értékesítése Európában

Az idei évben eddig az új Nissan LEAF a legkeresettebb elektromos jármű Európában, miközben a zéró emissziós autó továbbra is újabb és újabb vásárlókat nyer meg szerte a régióban.

A böngészője elavult!

A tökéletes böngészési élmény eléréséhez, kérjük töltse le a Google Chrome / Firefox böngészők valamelyikét.

Google Chrome Mozilla Firefox

×